Husi Top 9 legidegesítőbb szokása

7:24:00

 Kisállatokkal az élet, nem csak móka és kacagás, főleg akkor nem, ha az a bizonyos állat egy macska. A sok jó szokása mellé társul még ezer rossz. Ebben a bejegyzésben Husi 9 idegesítő habitusát mutatom be nektek.



1. Kábelek

 A cica mániákusan szereti szétrágcsálni a kábeleket, ezért mindig nagyon elővigyázatosnak kell lennem, nehogy előtte hagyjak egyet.

2. Evés

 Nem lehet a közelében enni anélkül, hogy folyamatosan zavarna. Husi azt csinálja, amikor látja, hogy tömöm a fejem, hogy felugrik az ölembe, és elkezdi lehúzni a kezem, ezzel jelezve, hogy adjak neki is. Volt, hogy beszélgettem valakivel, és  kanált a szám felett tartottam, Huspók meg nemes egyszerűséggel beleevett.

3. Alvás

 A tesóm, állandóan behozza őt reggelente, mikor még alszom persze, és  kis drága kötelezetségének érzi, hogy felköltsön ezért mindent megtesz az érdekében, hogy még véletlenül se alhassak délig. 

4. Könyv gyilkosság

 Egyszer véletlenül az ágyon hagytam egy könyvemet, mire visszaértem, már csak pici cafatok maradtak belőle. A cicus meg úgy viselkedett mint aki jól végezte dolgát.


5. Folyamatos mászás

 Persze, megértem, a macskáknak az a dolguk, hogy másszanak, de Husi olyan helyekre cirkál fel, ahonnan nem képes lejönni. Múltkor is a terasz tetőre sétált fel, utána meg nyavalygott, hogy nem tud lejönni, egy órába telt mire sikerült leszednem. Egy hete meg, a faház tetejére próbált felkecmeregni. Láttam, hogy csúszik a mancsa, szóval odasiettem, le ne essen, tartottam a markom, ő meg gondolkodás nélkül elengedte magát. Mondjuk aztán egy jó ideig körülöttem nyüzsgött és hízelgett hálája jeléül, szóval nem volt panaszra okom.

6. Szófogadatlanság

 Tudom, tudom, a macskák a saját uruk, de akkor is néha megtisztelhetne azzal, hogy legalább figyelembe veszi amit mondok. A kedvencem az, amikor megkérem, hogy ne csináljon valamit, aztán csak azért is azt csinálja. - a.k.a üvegtárgyak felborítása -

7. Idegbaj

Vannak napok, mikor rájön valami, és olyankor tör, zúz, karmol, harap, és olyan gyorsan cikázik a ház körül, hogy szemmel nem lehet látni. Elképesztő mennyi energiája van. 


8. Lustaság

A 7-es pontban nem véletlenűl azt írtam, hogy ''vannak napok'', mert amúgy egy borzasztó lusta macskáról beszélünk, akit nehéz életrekelteni, a kómás alvásból.


9. Az újdonság varázsa

Ha valami szokatlant vesz észre, kapva kap az alkalmon, hogy megszagolgassa, megrákcsálja, eljátszon vele. Az ''eljátszás'' alatt azt értem, hogy darabokra tépi.


A ti háziállatotok is ilyen rendbontó? Ha szeretnétek egy olyan bejegyzést amiben Husi jó attitűdjéről írok, azt jelezzétek kommentben, vagy egy lájkkal.

Ha nem akartok lemaradni a posztjaimról iratkozzatok fel a blogra!




You Might Also Like

4 megjegyzés

  1. Én végtelen számú cicás posztot olvasnék még :

    Spigu sem kábelbarát :D Viszont ami az evés közbeni, konyhai viselkedését illeti, kölyök kora óta nem ehetett bele a kajába, és nem jöhetett az asztalra, így már nem is próbálkozik ilyesmivel.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az a baj, hogy ahogy említettem egyszerűen nem hallgat rám, hiába leteszem, megpaskolom, hogy nyugodjon már, akkor is ezt csinálja. Kitenni meg télen nem szeretem, mert nagyon hideg van, és jó hogy van bundája, de ő is fázik.
      Úgy látszik a cicáknak elég nagy fétisük van a kábelekkel :D
      Akkor még fogok készíteni ilyen témájú bejegyzéseket, köszi a visszajelzést :)

      Törlés
  2. Szia!

    Nekem van egy kiskutyám meg egy macskám. A háztartásunkban ezenkívül él még egy másik macsek és egy nagyobb kutyus. A cicám, a drága O'Pamacska (avagy Pamacs) előszeretettel nyomkodja a hideg, nedves orrát az arcomhoz hajnali ötkor, rendszeresen ellopja a fülpiszkálókat, a hajgumikat, a tollakat, a szívószálakat és a könyvjelzőimet. Megtanulta, hogyan kell kinyitni az ajtókat, így mindenhová követhet engem, a konyhába és a fürdőszobába is. Imád a habbal játszani. Ja, és el ne felejtsem: amíg megy a mosógép, azon élvezkedik, merthogy az olyan jól álomba ringatja... A kutyusom, Dolly szintén rosszcsont. Ő megmaradt a klasszikus csínyeknél: papucsot rág, zoknit lop el, fát eszik. Csak nekem hajlandó kimenni az udvarra és mindig megeszi a macska ennivalóját. Szóval, igen. Elég rosszak az én madárkáim, de egy kis hízelgéssel mindig kibékítenek. A te cicád sem semmi.
    Üdv: Kriszti :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Haha, úg nézem benne van az ösztönükbe, hogy rosszalkodjanak :D

      Törlés

Follow by Email

Előfizetés